2014. dec 27.

Párbaj (1971)

írta: Dr. Zaius
Párbaj (1971)

Duel

 - Az írás nyomokban spoilereket tartalmazhat -

A napokban végre sikerült pótolnom egy film klasszikust, hála a Blu-ray megjelenésnek, ugyanis Steven Spielberg első mozifilm rendezése eddig elkerülte a figyelmem. 1971-ig Spielberg rövidfilmeket és sorozatok egyes részeit rendezte (köztük Columbo-t is), de még a Párbaj esetében is rezeg a léc a mozifilm titulus alatt, mivel az USA-ban, csak tv-ben mutatták be, ugyanis oda szánták.

d01.jpg

A film fogadtatása annyira pozitív volt, hogy a stúdió adott még pénzt és két nap forgatási időt a projekthez, így kitolva kilencven percre a játékidőt, hogy Amerikán kívül mozikba küldhessék. A Párbaj forgatásán minden rendben ment, büdzsén belül maradtak és körülbelül két hét alatt végeztek is a felvételekkel. Spielberg profizmusa és higgadtsága végig kísérte a forgatást és remek rendezésével valamint fényképezésével túl is mutatott sok akkori mozifilmen, így nem is csoda, hogy a Universal megbánta, hogy tv film lett a vége.

d02.jpg

A sztori ék egyszerű, mégis feszültséggel teli. Egy kamionos az országúton üldözőbe vesz és terrorizál egy átutazót. Valóban nem hangzik sem újnak, sem korszakalkotónak, de a maga korában igenis az volt. Spielberg ezzel a filmmel megteremtette az országúti horror/thriller műfajt. Számtalan film készült azóta a Párbajra alapozva. Mai szemmel nézve ez a több mint negyven éves film igenis megállja a helyét. Nagyon jót tett neki, hogy eredeti, külső helyszíneken forgattak, nem pedig stúdiókban, odavetített háttér előtt. A kamera mozgások és az ügyes rendezői megoldások (pl., hogy egyszer sem mutatják a kamion sofőrjét) nagyon hangulatossá teszik a filmet. Többször is ráismertem Spielberg keze nyomára. Jól adagolja a feszültséget is, okosan van felépítve a film és egyáltalán nem érezni, hogy az a plusz fél óra, amit hozzáforgattak a filmhez, bele lenne erőszakolva. Ilyen jelenet, például, mikor a kamion elcsapja a telefonfülkét, amiből "hősünk" éppen hogy ki tud ugorni. Itt tudatosul a főszereplőben és a nézőben is, hogy mennyire komoly a helyzet. Bámulatos jelenet. Egyszer-kétszer ugyan képes leülni a film, de utána garantáltan ismét érkezik a feszültség, amit elősegít az is, hogy legtöbbször a realitás talaján is maradnak, így a néző könnyen beleélheti magát a történésekbe.

Ha még nem láttad, bátran ajánlom, sosem késő pótolni. Ugyan a színészi játék nem Oscar-ra hajaz, de jó látni korunk egyik legnagyobb rendezőjének első, igencsak erős szárnybontogatását!

d3.jpg

Szólj hozzá

film