2015. jan 12.

Időhurok - Predestination (2014)

írta: Dr. Zaius
Időhurok - Predestination (2014)

Spoilermentes kritika

predestination-desktop-images.jpg

A predesztináció azaz eleve elrendelés, az a vallási nézet, mely szerint minden embernek el van rendelve, hogy üdvösség, vagy kárhozat lesz a jussa, cselekedetektől függetlenül. Persze, ha valaki jobban tudja és jártas a témában (velem ellentétben) az szóljon. Ha a predesztinációhoz hozzáadagolunk egy kis (sok) időutazást és kevés pénzt adunk a produkcióhoz, hogy a művészi értékek és a kreativitás előtérbe kerülhessen, valamint rábízzuk az egészet egy tehetséges és feltörekvő rendező testvérpárosra, akkor megkapjuk a Időhurok, eredeti címén Predestination című low-budget sci-fit.

Nagyon nehéz spoilermentesen írni a filmről, lévén több csavar is van benne, ráadásul nem is akármilyenek. Legyen annyi elég történetnek, hogy egy időutazó ügynökről szól a film, aki az utolsó küldetésén dolgozik. Dramaturgiailag nem az a szájbarágós típus. Legalábbis az elején. Sokkal jobb egy ilyen leleményes és okos film esetében, ha hagyják a nézőt szabadon tipródni és rágódni, nem pedig az elején durr bele, mindent elmagyarázva, azt lássuk mire mennek a színészek és a trükkök. Persze ehhez kell egy jó forgatókönyv, jó rendező és jó színészek. Mert ha ebből egy is hibádzik, csak zavarodottan pislogunk magunk elé és esetleg még be is alszunk rajta. Jelen estünkben minden adott. A rendező testvérpáros a Spierig Brothers már bizonyították, hogy alacsony költségvetés ellenére is tudnak érdekes filmet készíteni zombis (Undead, 2003) és vámpíros témában is (Daybreakers, 2009), ráadásul minden esetben, mint írók is közreműködtek művük létrejöttében. Az Időhurok esetében adva volt Robert A. Heinlein által írt novella (amerikai sci-fi író volt, az ő egyik 1959-es novellájából készítette el 1997-ben Paul Verhoeven a Starship Troopers-t), melyből az ikrek egész estés filmet készítettek.

predestination-e1408365221195.jpg

A kis költségvetés tényleg meglátszódik a filmen, legalábbis, ha őrült effekteket, csatajeleneteket és tűzpárbajokat várunk. De az Időhuroknak tényleg nincs szüksége ilyenekre, egész egyszerűen elrontanák vele a filmet. Atmoszférája, hangulata, lebilincselő története úgyis magával ránt. Még annak ellenére is érdekes a film, hogy az első fele egy bárban játszódik. A színészek is jók benne, hitelesen alakítanak, bár Ethan Hawke karakterét kb. bárki el tudná játszani, de Sarah Snook azért már jóval összetettebb alakot formál meg, számára gondolom kihívás lehetett a szerep.

Nagyon sajnálom, hogy nem kapott nagyobb figyelmet ez a remek ausztrál film, sok országban el is kerülte a mozikat (nálunk is), Amerikában is csak filmfesztiválokon szerepelt. Negatívumot csak azért sem fogok írni, mert ha az időparadoxonokba bele is lehet kötni, teljesen felesleges, ugyanis melyik időutazós filmnél nem lehet? Azért sem hagyom, hogy rossz szájízt kölcsönözzön a kukacoskodás, mert ez egy FILM, ami azért van, hogy SZÓRAKOZTASSON, amit ráadásul olyan intelligensen végez, hogy eszedben sincs a robbanásokat meg kivillanó testrészeket keresned a nézése közben.

predestination4.jpg

Szólj hozzá

film