2015. jan 18.

Evolve PS4 béta teszt

írta: Dr. Zaius
Evolve PS4 béta teszt

Sikerült bekerülnöm a február 10-én PS4-re, XBOX ONE-ra, és PC-re megjelenő Evolve zárt béta tesztjére Playstation-ön, így megosztanám veletek az igencsak pozitív tapasztalataimat.

evolve_ime_a_kampany_jatekmodjai_1.jpg

A játék egy igazán remek öt fős móka, ami két csapatra oszlik. Két csapatra és páratlanul vagyunk? Sőt, még csavarnak is rajta egyet, ugyanis az egyik csapat négy főt számlál, míg a másik egyet... És igen, így már nem is csapat...Tehát a felállás négy vs egy, ahol a négy embernek (vagy ahhoz hasonlatosnak), kell megküzdenie a szintén játékos által irányított szörnyeteggel. A négy ember, négy kasztnak felel meg, melyek teljesen eltérő képességűek és kaszton belül is három tag közül választhatunk, akiknek szintén eltérő tudásuk van, de igazodva az adott osztályhoz. Ők a Hunterek. A négy kaszt a következőképpen néz ki:

Assault

Ők a rohamozó, a támadó kaszt. Képességeik közt, három tagra lebontva, olyanok szerepelnek, mint nehéz fegyverzet használata, mint pl. rakétavető és lángszóró, aknák lerakása, mérgező gránátok dobása, személyes pajzs használata, vagy szuper katonává alakulás. Tagjai Markov, Hyde és Parnell.

01_2.jpg

 

Trapper

Ők a vadászók, többek közt olyan képességekkel, mint lassító gránát, nyomkövető darts vagy szigony fegyver használata. De képesek arénát is felhúzni a menekülő szörny ellen, vagy nyomkövető "kutyát" útjára engedni, aki még a súlyosan lesérült vadászokat is képes feléleszteni. Tagjai Maggie, Griffin, Abe.

02_2.jpg

 

Medic

Ők a csapat felcserei. Képesek sok más mellett álcázást, azonnali felélesztőt, energiatöltőt, és más tagokat is gyógyítani. De a szörnyek ellen is hatásosak az olyan sniper segítségével, ami rést üt a szörny pajzsán, vagy a gyorsító boost használatával. Tagjai Val, Lazarus, Caira.

03_2.jpg

 

Support

A csapat támogatóinak képességei között olyanok szerepelnek, mint repülő, felfegyverzett drónok kiküldése, légi csapás idézése, pajzs generálása csapattagoknak, életformák kijelölése vagy a vadászok fegyvereinek felerősítése. Tagjai Hank, Bucket, Cabot.

04_2.jpg

A leírásokból jól látszik, hogy ha megfelelően tudjuk használni fegyverarzenálunkat, illetve képességeinket, akkor nagyon ütős játékokat lehet lejátszani, roppant mód változatossá téve a meneteket. Most már tudjuk, hogy kik vadásznak. Na de mire? A bétában három szörny is kipróbálható. Céljuk vagy az összes vadász megölése, vagy a pálya bizonyos pontján elhelyezett áram generátorok megsemmisítése. Erre viszont csak akkor kerülhet sor, ha a szörny átmegy két fejlődési fázison. A fejlődés (evolve), akkor mehet végbe, ha elég élőlényt eszünk kis kedvencünkkel. A mappokon ugyanis vannak egyéb, gép által irányított, kisebb-nagyobb, békésebb-agresszívabb élőlények, akik a fejlődés mellett, pajzsot is adhatnak, de esetleg ideiglenes buffokat, erősítőket is, mely utóbbi egyébként a vadászokkal is kinyerhető. A fejlődésekkel új képességeket aktiválhatunk, vagy a meglévőket erősíthetjük, de megnő támadó erőnk illetve életenergiánk is. Érdemes tehát szépen felfejlődni, majd úgy aprítani az ellenfeleket. Fejlődni nem olyan könnyű, ugyanis a vadászok folyamatosan a nyomunkban lesznek. Követik lábnyomainkat, ránk küldik a kutyát, vagy figyelik a repülő lényeket, akik a szörnytől megijedve felrepülnek az égre. A szörnnyel lopakodva, így lábnyomokat nem hagyva, vízben rohanva vagy nagyobb, erősebb lényeket hátrahagyva tudunk lépéselőnyre szert tenni. A bétában kipróbálható három szörny a Goliath, a Kraken és a Wraith, mind nagyon eltérő képességekkel és tulajdonságokkal.

2434911-evolve_-_jan_first_look_screenshot_3_result.jpg

Az Evolve játékmechanikailag a toppon van. Nem kell sokat várni a meccsekre és stabilan is fut az egész. Kisebb szaggatások azért előfordulnak (nagyon ritkán), de ennyi bőven belefér szerintem. Az irányítás finomhangolható, így abba sem nagyon lehet belekötni, talán a fegyverek vannak kicsit szokatlan helyen. Grafikailag is korrekt a program, szépek a fények és effektusok, különösen a tűz. Ha a vadászokkal extra közel megyünk egy-egy tereptárgyhoz, akkor azért néha fel lehet lelni kisebb felbontású textúrákat, de az összkép mesés, nagyon pazar hangulattal. Úgysem a textúrákat fogjuk nézni a nagy kergetőzésben. Az is jó, hogy fák kidőlnek, miközben harcolunk vagy a szörnnyel menekülünk, de egyéb tereptárgyak is rongálódnak.

d9e705342037cb8960c5afa489d60dda8c1b9126.jpg

A történetre most annyira nem koncentráltam, a végleges produktumban nem tudom, hogy milyen mélységű offline tartalom lesz, de ez nem is az a játék. Aki mély sztorit, vagy moralizálást vár, az keressen más játék után, van olyan bőven elég. Ennek egyszerűen nem állna jól.

Játékmenetet tekintve most csak egy játékmód kipróbálható, de lesznek még bőven egyéb módok a végleges produktumban, így remélem nem válik majd unalmassá a forradalmi, ám első blikkre kevésnek tűnő tartalommal megáldott Evolve (bár az jó jel, hogy a fiammal le sem tudjuk tenni a kontrollert...).

evolve-_goliath.jpg

Aki PC-n játszana vele:

Minimum rendszerkövetelmény:

  • OS: Windows 7 64-bit
  • Intel CPU: Core 2 Duo E6600
  • AMD CPU: Athlon 64 X2 6400
  • System RAM: 4GB
  • NVIDIA Video Card: GeForce GTX 560
  • ATI Video Card: Radeon HD 5770
  • Video Memory: 1GB
  • Hard Drive: 50GB

Ajánlott:

  • OS: Windows 8 64-bit
  • Intel CPU: Core i7-920
  • AMD CPU: A8-3870K
  • System RAM: 6GB
  • NVIDIA Video Card: GeForce GTX 670 or GTX 760
  • ATI Video Card: Radeon R9 280
  • Video Memory: 2GB
  • Hard Drive: 50GB

 

 

Szólj hozzá

játék