Betegségem miatt nem voltam gép előtt az elmúlt napokban, de most újra itt vagyok. Közben legalább megnéztem pár filmet, vagy mint jelen filmünknél: újranéztem párat. Spoiler előfordulhat.

Az 1976-os Óment Richard Donner rendezte. Ez volt az első komolyabb, átütő erejű mozifilmje, ez előtt tv filmeket és sorozatokat rendezett, viszont rengeteget, '60-tól kezdve! Olyan sorozatok egyes epizódjai fűződnek a nevéhez, mint Kojak, Petrocelli vagy a San Francisco utcáin. Mivel hatalmas anyagi és kritikai siker lett az Ómen, így Donner már csak egy-két alkalommal fordult a tv felé. Olyan mozifilmeket köszönhetünk neki mint a Christopher Reeve-es Superman, a Halálos Fegyver széria, a Maverick vagy az Összeesküvés elmélet. Azért ezen filmek nélkül sokkal szegényebb lenne a filmipar. Na de lássuk az Óment.

Gregory Peck játssza Robert Thorn-t, az Amerikai Egyesült Államok angliai nagykövetét, aki nem tudja elmondani feleségének a szörnyű hírt, hogy kisfiúk halva született. Egy pap felajánl egy szintén újszülött gyereket, akinek anyja meghalt szülés közben, és nincs már senkije. Az örökbefogadás nem hivatalos, nincsenek róla papírok. Thorn belemegy, és nem szól a nejének a "cseréről". Egy nap egy pap figyelmezteti Thorn-t, hogy örökbefogadott fiúk, Damien a Sátán fia és keresse fel Izraelben Bugenhagen-t, mert csak ő tudja, hogyan kell végezni e nem emberi lénnyel. Thorn nyilván nem hisz neki, elkergeti a papot, aki már rendszeresen zaklatja őt. Ám a rengeteg különös jel, sok haláleset, végül meggyőzi őt. Ugyanis az öt éves Damien és csatlósai mindenkit eltesznek láb alól, akik veszélyt jelentenek az Antikrisztus hatalomra törésére.

A filmben egyszerűen minden klappol. A rendezés átütő erejű, zseniálisak a beállítások, és a film tempója is megfelelő, így egy végig érdekes és feszült filmet kapunk. A színészi játék is pazar. Külön kiemelném Gregory Peck-et. Még évek múltán is tipródik szörnyű tettén, hogy mit hallgatott el neje elől és mindez szavak nélkül átjön a vásznon. Nagyon erős, karizmatikus személyt hoz. Ha Charlton Heston nem dobja vissza a szerepet, sosem látjuk eme erőteljes alakítást. Bár szívesen megnéztem volna Heston játékát is, őt is nagyon szeretem. A másik említésre méltó színész az Harvey Stephens, aki az öt éves Damien-t játssza. Hát mit ne mondjak a hideg rázott tőle. Nem is értem hogyan játszathatnak el egy gyerekkel egy ilyen szerepet... Amikor az anyjára támad a kocsiban, mert nem akar bemenni a templomba (és nem szavakkal...), valamint ahogy' végignézi amint anyja lezuhan az emeletről, mind erős, kegyetlen jelenetek és Harvey Stephens hidegvérrel hozza, mintha tényleg lenne benne valami démoni.

A másik igazán erős tényezője a filmnek az a zenéje. Már a főcímnél berántja az embert és nem ereszti. Eredetileg nem Jerry Goldsmith lett volna a zeneszerző, de Donner ki tudott még egy kis pénzt préselni a stúdióból, így meg tudták fizetni. És milyen jól tették! Egyszerűen remek lett, Jerry Goldsmith Oscar díjat is kapott érte. A történet és annak bemutatására sem lehet egy rossz szavunk sem, bár sok elem mára már inkább csak klisés, vagy elcsépelt (gondolok itt pl. a fotókon feltűnő különös jelekre, mely a halált vetítik előre), de olyan meghatározó és erős jeleneteket is kapunk, mint mikor a temetőben kiderül, hogy Damien anyja egy sakál volt, vagy mikor Thorn álmában megnyírja a fiút és felfedezi az ördög számát, a 666-ot. Akkor ez a film történelmet írt, előszeretettel koppintottak utána róla. Mint írtam nagy anyagi siker volt. Közel három millió dollárból készült és még további hat milliót elköltöttek marketingre, de bőven megérte, ugyanis Amerikában hatvan millió dollárt hozott. Gregory Peck is jól járt, ugyanis az ő csekély 250 000 dolláros fizetése mellé kapott még 10%-ot a film bevételéből.

A filmet érdemes időnként újranézni, mert közel 40 éve ellenére sem fog rajta a kor. Ez főleg a második rész fényében egyértelmű, ugyanis azon nagyon csúnyán meglátszik Richard Donner hiánya. 2006-ben készült egy remake is belőle, Liev Shreiber főszereplésével, mely szintén nem tudott felnőni az 1976-os eredetihez, ismét bebizonyítva, hogy kortalan műről van szó. Pótolni sem késő sosem, tessék szépen megnézni!